Hírek
2013. Július 19. 10:13, péntek |
Bulvár
Forrás: InfoVáros
Slágergyanús! Debütált az X-Faktor felfedezettjének vadiúj klipje!
Kvaka Andrea a tavalyi X-Faktor során elsőként kényszerült távozni a versenyből, a lány azonban nem adta fel.
Andi gőzerővel dolgozik a közel egy esztendős new-country-t játszót zenekarával, a Richard Roxpeare Band-del. ám emellett sorra kapja az egyéni felkéréseket is. Legutóbb pedig egy roppant tehetséges lemezlovasnak, Dave Jr—nek mondott igent. A páros így elkészítette első közös dalát, amelyhez rövidesen kisfilmet is forgattak. A közel két hetes utómunkálatok után pedig végre a rajongók is szemügyre vehetik a Music is the Remedy klipjét. A Horvátországban, egészen pontosan Novaljában került sor a forgatásra, videó pedig igazán pörgősre sikeredett, hiszen konkrétan egy buliba pillanthatunk be. A barna énekesnő pedig egy gyönyörű fehér ruhában, igazi hercegnőként varázsol el bennünket hangjával.
„Nagyon jól éreztük magunkat a forgatáson, bár a végére igencsak elfáradtunk. Izgatott vagyok a visszajelzések miatt, hiszen most teljesen mást csináltam, mint amit eddig megszokhattak tőlem. Egy biztos, én nagyon megszerettem ezt a dalt.” – tette még hozzá a fiatal lány.
Kattanj hát Te is a videóra, és induljon a buli!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).